Nem múlik…
2012 március 14. | Szerző: Kincsvad
Csak az idő szalad fürgén. Szinte észre sem vettem, hogy megint több, mint egy év telt el az utolsó bejegyzés óta.
Az érzés még mindig úgy él bennem, mintha csak tegnap lángolt volna fel. A Szerelemről beszélek, mi másról. Csak valahogy mégis más. Elvegyül a hiány és a féltékenység érzetével és valamiféle édes-keserű-savanyú elegyet alkot. És itt van. Bennem. Érzem minden nap. Nem múlik. Pedig mikor volt az már… Szép emlékek.
Látom a Kincsemet, szinte minden nap. Olvasom, mit írt; követem, merre járt; figyelem, mit csinált. Ő nem szól hozzám, nem keres. Lehetne, lehetnék akár idegen is. És mégsem múlik. Sőt! Féltékenyen olvasom, hogy valaki megint jópofizott, s Ő nevetve válaszolt. “Közöd?”-kérdezhetné. Jogosan. Nem tehetek semmit.
Csak az idő szalad fürgén. A dolgok nem változnak. Ahogy az érzések sem.
Neverending Story?
2010 december 9. | Szerző: Kincsvad
Bár minden úgy történne, mint a mesében! De nem… Hiába a lelkesítő szavak, hiába az örömteli várakozás! Se hír’, se hamv’.
A Vadász gondolván, hogy mégiscsak nevetséges blogban levelezést
folytatni a Kincscsel, rövid és nem túl tolakodó e-mailt küldött neki.
Íly módon korábban mindig megtalálták egymást. Most úgy tűnik, nem. Ki
tudja? Talán már nem is létezik az a postaláda, ahová a levelet küldte.
Vagy csak játszottak vele és nem is olyan jó, hogy újra előjött a
bozótosból? Nem akarna ő rosszra gondolni. Mindig azt a mondatot idézi
Bendegúztól: “Nem olyan családból származom én!” Így folyton csak
elhessegeti ezeket a zavaró gondolatokat. Pedig hiába ellenőrzi minden nap, hogy kapott-e valahol, valamilyen választ. De ő bizakodó. Mindig is az volt. Reménytelen eset.
Mondjuk vesztes alkat. Olyan … örök vesztes. Mondjuk magának
köszönheti. Ez nem kétséges. És sosem lesz jobb. Ez sem kétséges.
Gyerekeszű. Mondják rá néhányan. Az hát! Ő ilyen.
Ennek köszönheti Kincsét. És az elvesztését is. Olyan szívesen
rátalálna újra. Olyan szívesen birtokolná. És annyira tudja, hogy nem
teheti meg. De gyerekeszű! Hát próbálkozik. S megint nem lát, nem néz a
jövőbe.
Hát megtörtént…
2010 november 19. | Szerző: Kincsvad
Nem titkolom, abban bíztam, hogy valamilyen módon az egyetlen Kincs tudomására jut az előző bejegyzésem. Hát megtörtént….
És én örülök… azt hiszem. És törhetem a fejem, hogyan tovább.
Ma, a névnapján,igen erősen gondolkodtam, milyen úton-módon köszöntsem meg. Hát itt:
Boldog névnapot, Kedves, Ragyogó Kincs!
Már több, mint 2 éve…
2010 október 27. | Szerző: Kincsvad
Már több, mint 2 éve nem írtam ide.
Mit is írhatnék? Hogy mennyire fáj? Hogy mennyire éget? Hogy felejthetetlen?
És kit érdekel? És ha érdekel valakit, mit tehet? És mit tehetnék én?
Keresném, de nem merem. Hogy megint vérezzen?
Epilógus
2008 szeptember 2. | Szerző: Kincsvad
Gondolhatnátok, hogy a történet itt véget ért. Először a Vadász is
ezt gondolta, ezt akarta. Bár nem érezte tisztességesnek, hogy örökre
eltemesse Kincsét, mégis úgy gondolta, hogy mindenkinek ez lesz a
legjobb. Talán így rövid idő alatt megszabadul a fájdalomtól, amit,
valljuk be, magának köszönhetett. Éshát ígéretet is tett. Önzése odáig
ért, hogy minden létező kapcsolatot megszakított Kedvesével. Kitörölte
a számát, megszüntette az e-mail címét, lomtárba hajította a Kedves
fényképeit, törölte az ismerősei közül. Persze csak néhány napig tartott a nagy elhatározás. Aztán csak ránézett a Kincs blogjára, majd elkezdte ezt a Történetet és most már levélváltásnál tart Szerelmével. A
sebeiket nyaldossák. Lehetnének barátok, kedves ismerősök. A Vadász
mint mindig, most is bizonytalan. Jó lesz ez így? Van értelme? Nem lesz
még nagyobb a fájdalom? Megint csak bántó kérdések. Válaszok nélkül. De
olyan jó olvasni a Kincs sorait, végigsimítani a képernyőn a Kedves
arcát! Úgy hiányzik! ÚGY HIÁNYZOL!
VÉGE (?)
A Történet 4.rész
2008 augusztus 25. | Szerző: Kincsvad
Bár a Kincs szomorúan tért haza találkozásukról, a vadásza iránt érzett szerelme cseppet sem enyhült. Ahogy a Vadász érzelmein sem tudott csorbítani a lelkiismeretfurdalás. Így aztán a levelezés, a csetelés, a telefonálás sem lett kevesebb kettőjük között. Tovább szövögették terveiket, megfeledkezve a valóságról vagy legalábbis figyelmen kívül hagyva azt. Szép közös álmaik voltak együtt ébredésről, közös programokról, vad szeretkezésekről. A Vadász szeretett álmodni, elfeledkezni a mindennapokról. Csakhogy ez álom volt. És ahogy minden álom, úgy ez is egy pillanat alatt foszlott szerteszét.
Az a fránya telefon….megint…..pontosabban a telefonszámla….egy gyakran ismétlődő telefonszám a részletes számlán….egy kínos beszélgetés….egy őszinte vallomás….sírás……könyörgés………….egy nehéz döntés……………..egy ígéret………………….búcsú a Kedvestől……………………….a VALÓSÁG
A Történet 3.rész
2008 augusztus 21. | Szerző: Kincsvad
Persze, hogy türelmetlenek voltak. Nem egymással, az Élettel. Akarták egymást, mégpedig azonnal. Sajnos az Élet nincs tekintettel még a szerelmesekre sem. Elég sokáig kellett várniuk a következő találkozásig. Kincs volt a bátrabb, az önfeláldozóbb. Magára vállalta a hosszú, kimerítő utat, hogy néhány órácskára láthassa kedvesét. A Vadász izgult és félt. A gyomra remegett, torkát gombóc szorongatta. A városban sokan ismerik. A párját is. A szóbeszéd pedig káros és futótűzként terjed.
Aztán megérkezett az ő Kincse és a félelmét a sutba vágva csókolt bele Szerelme nyakába, üdvözlés képpen. Egy csendes koktélbár hátsó zugában bújtak meg, hogy élvezhessék egymás pillantását, érintését, csókját. Hamarosan többre vágytak. Forróbb ölelésre. A hely erre nem volt alkalmas, így a szabadban kerestek egy nyugodt helyet, ahol végre teljesen egymáséi lehettek…VOLNA…. Az a fránya telefon! A Vadászt kereste élete párja. A vadásznak mennie kellett. Rohannia. Egy futó csók, aztán vissza sem nézett. Nem akarta látni Szerelme szomorúságát. Szegény, szegény Kincs! Drága Kincs! Soha nem bocsátom meg magamnak….. A lehetőség egy perc alatt elszállt. Kincs pedig magányosan, szomorúan utazott haza.
Először és utoljára a Történeten kívül…
2008 augusztus 14. | Szerző: Kincsvad
Ma senki nem lehet boldogabb és izgatottabb nálam! Itt van! Elolvasta! Tudja, hogy a Vadász még él.
Kedves Megosztó!
Köszönöm a figyelmet, a kedves szavakat! Örömmel látom, hogy nem csak magamnak írogatok.
Viszonoztam a látogatást és belemerültem a “Háború és béke” jellegű
írásaidba. Nagyon hosszú, nagyon nehéz, de nagy élmény volt.
Remélem ezzel nem rontottam a megítélésemen! Szívesen látlak és látogatlak ezután is.
Kedves Jewel8!
Drága … drága Jewel8 ….
A Történet 2.rész
2008 augusztus 14. | Szerző: Kincsvad
Kincs és Vadász. Összetartozó dolgok. És mégis milyen nehezen, milyen
sokára szoríthatta magához a Vadász a legdrágább Kincset, akit valaha
megtalált. Sokáig csak beszéltek a nagy találkozásról, hiszen óriási
volt köztük a távolság. És ne feledjük, a Kincset is rejtegette valaki
és a Vadászra is felügyeltek. Aztán egyszer a Kincsvadászt a munkája a
nagyvárosba szólította. Annyira akarták a találkozást, hogy
megbeszélték: most vagy soha. Sikerült! A férfi telefonhívást kapott, a
Kedves ott volt, néhány lépésre tőle. Olyanok voltak mint a gyerekek.
Szégyellős puszit váltottak, szólni is alig mertek egymáshoz. Az idő
pedig röpült. Sétáltak kézenfogva, kicsit felengedve már csókot is
váltottak. A Vadász életében ezek voltak a legédesebb csókok addig a
pillanatig. Nagyon rövid volt az idejük, hamar eljött a búcsú perce.
Nehéz volt, nagyon nehéz. De boldogok voltak, végtelenül boldogok.
A találkozás után folytatódott a sűrű levélváltás. A Vadász igyekezett
minden nap szót váltani az ő drága Kincsével. Persze soha nem volt
elég, egyiküknek sem. Ismerkedtek, feltárták egymásnak a legrejtettebb
titkaikat is. Tervezgettek, közös jövőről ábrándoztak. A Vadász óvatos
duhaj volt. Vagy inkább gyáva? Meglehet, mindkettő. Nem ígért semmit,
pedig szívesen tette volna. Minden porcikája azt kívánta, hogy örökre
magához szoríthassa, féltve őrizhesse Kincsét. Néha elragadtatta magát,
nagy szavakat használt. Talán nem kellett volna, de csak azt mondta,
amit érzett. Őszintén. Így ment ez. A következő találkozásig.
Négy évvel ezelőtt…
2012 május 3. | Szerző: Kincsvad
Forrás: Kincs | 2008 május 3.
Oldal ajánlása emailben
X